VI. rész

Íme itt a VI. rész. Sajnálom hogy megvárattalak titeket. Remélem azért még olvassátok :DD Nagyon szeretnék kérni komikat és pár feliratkozót is. Puszii. Jó olvasást <33
Oh jut eszembe van egy másik blogom ami csak olvasókra vár. Nézzétek meg pls :DD http://justdanceonedirectionfanfiction.blogspot.hu/

***

Fekszek az ágyon már órák óta. Megőrjít ez a tehetetlenség. Átfordulok a másik oldalamra, de abban a pillanatban le is esek. Drága jó anyám ismét szívinfarktust akar nekem okozni. Egész idáig ott feküdt, olvasott mellettem és még csak nem is észleletem a jelenlétét.

 Felállok, leporolom magam, mintha koszos lett volna a padló és álmélkodva figyelem, ahogy anya a tenyerét a könyvre helyezi és az egyből eltűnik a kezéből. Pislogok párat és még a szemem is megdörzsölöm, hogy valóban jól láttam e amit láttam.
-Apa? Hogy van?-kezdem a beszélgetést.
Ez még mindig nagyon fura, hisz nem minden nap jelenik meg az embernek a halott családtagjuk.
Anya csak mosolyog és megrázza a fejét.
-Jól van.-adja a rövid választ.
-És milyen odafent? Milyen a Mennyország?-faggatom tovább lelkendezve.
-Csak 15 éves vagy. Ráérsz még ezen gondolkozni.-legyint a kezével.-De ezt neked hoztam.-nyújtja felém a tenyerét és egy fotó jelenik meg.
A képen anya és apa van. Bradfordban készült 2001-ben, amikor 4 éves voltam. Tisztán emlékszem erre a napra.

"Nyár volt, közel 25 fok. Aznap jöttünk haza a nyaralásból. Meglátogattuk a nagyit, anya szülővárosában, San Marinoban. Anya ott élt egészen 20 éves koráig, amikor gépre szállt és Londonba utazott. Rá 1 hétre találkozott apuval és szerelem volt első látásra. 
Ebéd után szokásunk volt sétálni és ezúttal a fényképezőgépet is vittük magunkkal. Csoki fagyit ettem és az egész szám tiszta maszat volt. Ragacsos kézzel kattintgattam össze vissza, így kerültek anyuék a fotóra." 

Meghatódottan veszem el anya kezéből. Hihetetlen, hogy egy kép rengeteg emléket idéz fel bennem újra.
-Köszönöm.-néznék fel anyára, de ő már sehol sincs. Ismét a fotóra szegezem a tekintetem, elmosolyodok, megfordítom és a hátulján egy idézetet fedezek fel.

                      "Álmodozz, mintha örökké élnél; élj, mintha ma meghalnál."
                                                       /James Dean/

A kezem leengedem és a testem mellé helyezem. Zayn nyit be hirtelen és közli, hogy öltözzek át, mert a fiúkkal egész eddig tanácskoztak és arra jutottak, hogy megyünk az árvaházba, mert örökbe fogadnak véglegesen.

A kezem a szám éle kapom és boldogan ugrok Zayn ölébe. Ahogy megcsapja orromat az illata még inkább bújok hozzá. Próbál leszedni magáról, de megunja és végül már erősen tart ölelő és izmos karjában. Egy furcsa érzés motoszkál bennem. Valami amit nem tudok meg magyarázni, de feldob és úgy érzem, hogy boldog vagyok. Talán újra lehet egy rendes családom, annak ellenére, hogy tudom Zayn egy kicsit bunkó, de valahol a szíve mélyén ő kedves.
Leugrok az öléből és miután Zayn távozott a szobámból, az ágy végébe lévő ruhák közül választok egyet.

A képet, amit anya adott sehol nem találom.A kezembe volt, de most eltűnt. Vajon hol lehet? Sokat gondolkozok ezen és akkor beugrik, hogy anya mit is csinált. Én is megpróbálom megidézni a képet.
A kezem a hasam magasságába tartom és csak bámulom a tenyerem. Annyira koncentrálok, hogy még a nyelvem is ki dugom. Remegni kezd a kezem és bizseregni a tenyerem. Fura érzés fog el. -Mi a ...?-motyogok rémülten és tovább pásztázom a kezem.
A kép amit olyan nagyon kerestem, most ott tündököl a tenyeremben. Tátott szájjal figyelem a fotót. Ennek nem szabadott volna sikerülni. Mégis, hogy történt?