XVI. rész

Sziasztok. Na meghoztam a részt! Ne haragudjatok hogy később hoztam, de mint már mondtam nekem most a tanulás fontosabb. Valószínűleg, ezentúl szombaton lesz új rész. Viszont nem ígérem, hogy minden héten, de ha meg változás lesz, azt a csoportba le fogom írni, ezért kérek mindenkit, hogy aki olvassa csatlakozzon!!!
Most is nagyon örülnék pár kominak... Nem dumálok tovább. itt a rész! :DD
Puszii: Patrícia

***
zene: ->itt<-

Idegesen trappolok fel a lépcsőn, egyenest be a szobámba. A szekrény aljában porosodó bőrönd fogantyúját ragadom meg, kiveszem a ruhák közül és a padlóra hajítom. A ruhákat markomba fogom, majd minden hajtogatás nélkül, beleszórom a bőrönd belsejébe.
Hajamon végigszáguldanak ujjaim. Az ágyam végébe huppanok le. Gondolataimban merengek, közben bámulom a nagy táskában, rendezetlenül elhelyezett ruhákat, majd a padlót nézem tovább, míg karom összefonom magam előtt.
Tekintetem az ajtóban támaszkodó Zayn-re esik. Arca semleges. Nem szomorú és nem is vidám.
-Mennünk kell.-szólal fel végül és ellöki magát az ajtófélfától.
A bőrönd mellé térdelek és megragadom a két oldalánál a cipzárokat, amit össze is húzok, majd talpra állítom azt. Végig tekintek otthonos szobámon és hátrálni kezdek az ajtó felé, ki a folyosóra.

Lerángatom magam után a lépcsőn, a hatalmas táskát, végig húzom az előszobán és Zayn cucca mellé dobom. A bejárati ajtó melletti fogasról leakasztom a fekete bőrkabátom, a kezembe veszem. Zayn ajtót nyit előttem, majd az autójához siet. A csomagokat pedig hátra szórja.

***

A recepciótól távozva, megszólal a második figyelmeztetés a beszállásra, ismét egy női géphang kíséretében. Megindulunk a kapu felé. Zayn felmutatja a jegyeinket, így beengednek.
Helyünket elfoglalva, Zayn vesz egy mély levegőt és kifújja, teljesen megkönnyebbülve, mint aki most rabolt ki egy ékszerüzletet, reménykedve, hogy senki nem ismeri fel, megússza a bűntényt.
Egy nő tipeg mellénk és kéri, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveinket, mivel a gép pár percen belül elhagyja a Heathrow repülőteret. Bólogatva engedelmeskedünk neki. Éppen, hogy bebiztosítottuk magunkat, a hatalmas gép megkezdi felszállását. Az eleje elkezd emelkedni. A mellettem lévő ablakból figyelem, ahogy a pompás fényekbe öltöző London, egyre csak távolodik.
Felszállt a gép, vele együtt, mi is.

Végig tekintek a sok emberen. Vannak akik hazafelé tartanak a családjukhoz, vannak akik rokon látogatóba igyekeznek, vannak akik nyaralni indulnak. Míg mi? Mi menekülünk. Menekülünk, hogy Zayn biztonságban tudhasson maga mellett, menekülünk a veszélytől. De egyvalamitől még maga Zayn sem tud megmenteni. A haláltól. Sosem tudhatjuk, hogy mikor érkezik el a vég, hogy mikor hajtjuk örökre álomra a fejünket. Az életünk minden egyes napja meg van számlálva. Még mindig gyengének érzem magam és mintha nem lennék önmagam. Mintha egy fátyol takarna el engem és beleolvadnék a külvilágba.

Kabátom ujját, könyökömig feltűröm és csuklómon, Zayn fogának nyoma piroslik. El-el nézegetem a két pici lyukat. Már nem érzem azt a lüktető érzést, amit kb. fél órája, amikor ordítottam és sikítottam a fájdalomtól. Zayn, kezébe veszem a tenyerem és elmosolyodik.
-Nem fogsz tudni mindentől megvédeni.-motyogok halkan, hátra dőlve.
Rá nézek. Arca elkomolyodik.
-De igen! Valakinek meg kell óvnia téged.-mordul fel.
Szemében látom, túlteng benne a védelmező ösztön.
-Engem a magánytól kell megóvnod.

Nem szól semmit csak közelebb húzódik, kezét combomra vezeti és megállapodik rajta. Ajkát gyengéden simítja sz enyémre.

Kora reggel járhat az idő. A repülő ablakán kitekintve nézem, hogy a Nap még alig kelt fel, s sugarai nem ragyognak annyira. Magasan járunk a felhők között és több ezer mérföldre Londontól.

Álmosan ásítok, megdörzsölöm szemeimet, hajam hátra simítom, majd visszadőlök a helyemre. A csönd általában ijesztő szokott lenni számomra, de most érzem, nem vagyok veszélyben. A mögöttünk ülő bácsi néha fel-fel horkan, mire kuncogok egyet, abba hagyom mielőtt túlzásba vinném a dolgot. Mellettem Zayn, felém fordított testével, szuszog. Szemei lecsukva, csak ujjai mozognak párszor. Arcát több napos borosta fedi. Hirtelen egy mély levegőt vesz és kifújja, majd beszélni kezd.

-Nem tudok aludni, ha nézel.-mormolja csukott szemmel, elmosolyodok álmos, rekedtes hangján.

Dús szempilláit megrebegteti, majd gesztenyebarna szemeit nagyra nyitja és rám néz. 

-Miért nem alszol?-suttog, majd kezét a magasba emeli, nyújtózkodik.

Csak vállat vonok, karomat megragadva von magához gyengéden.

Nem húzódok el tőle, de téved ha azt hiszi, hogy nem felejtettem el az előző estét. Nem mutatta. Nem mutatta, de mégis érzem, hogy fájt neki amit műveltem.

Haragszom rá, de valahogy mégis... mégis vágyom rá. Vágyom az ölelésére, miközben parfümének illata bódít. Vágyom csókjára, minden percben, amivel még jobban magához láncol. 

Furcsa érzések kavarognak bennem. Feldob, közben le is hangol, mint egy hamisan szóló gitár, de mosolyától újra boldognak könyvelhetem el magam.

A Nap sugarai már javában melegíti a levegőt a földön, ugyanígy beszűrődik az ablakon keresztül is. Már senki sem alszik. Beszélgetnek, zenét hallgatnak vagy esznek. Zayn totyog felém, egy pohár vízzel a kezében. Elveszem tőle és lehúzom a tartalmát. Az üres pohár fenekét bámulom, felnézek mikor Zayn telefonja elkezd rezegni a zsebében. Idegesen halássza elő a készüléket, majd sóhajtva felveszi. Valaki beleüvölt, hangjából ítélve férfi lehet. Zayn szeme összeszűkül és megszakítja a beszélgetést. Mérgesen néz maga elé, keze ökölbe szorítva.

Már jó régóta ülök mellette szótlanul, lábaim felhúzva amit két karom körülölel, s állam térdemre hajtva, bambulok és az előttem lévő, fehér műbőrből készült ülést nézegetem. Olyannyira ki vagyok kapcsolva, hogy párszor levegőt is elfejetek venni. Felsóhajtok.

Gondolataimat, már egy ismert unalmas géphang zavarja meg:

"Kérjük kedves utasainkat, a biztonsági öveiket bekapcsolni szíveskedjenek. A gép 5 percen belül landol!"