XIX. rész

Sziasztok. Hát íme meghoztam a teljes a részt. Nagy segítségemre volt Patka Heni, mivel a rész második felétől nem tudtam tovább írni. Nem volt ihletem. Azért remélem tetszeni fog és hagytok magatok után nyomot, komment formájában. És elmondhatatlanul hálás vagyok a sok támogatásért és 59 feliratkozóért <33
Millió puszii és ölelés: Patrícia

***

zene: itt

Meredten bámulom a kitárt erkélyajtót. A szél néha meg-meg lengeti a vékony függönyt. 

Csak nézem és epedve várom, hogy ő ott legyen, de tudom, hogy nincs ott. Észre se veszem, hogy eközben az elapadt könnyeim ismét utat törtek. Arcom a tenyerembe süllyesztem. 

Szemeim égnek a sok sírástól. Pont ettől féltem. Hogy ő elmegy és ki tudja mikor tér vissza. 

Lábaim felhúzom. 

A csend körül ölel és az ad védelmet számomra, de az életem még sem ragyogja be. 

El-el bámészkodok a sötét szobában. Ezer és ezer gondolat fut végig az agyamon, amikre nem is koncentrálok igazán. 

Láthatatlan falakat húzok magam köré.

Ha csak egy őrült percre is, de vissza gondolok arra az éjszakára, amikor ajkunk eggyé vált és úgy illeszkedett egymáshoz, mint legó darab. 

Ezen mosolyognom kéne, ehelyett ajkam lefelé biggyesztem és ismét keserves sírásban török ki. 

A szívem teljesen össze szorul. Amit érzek az kifejezhetetlen., viszont a szerelemmel szemben áll, nyomaszt és nincs helye az örömnek. Csak a félelem az ami maradt. Félek, hogy...

Gondolataim olyan gyorsan szakadnak meg, mint ahogy ketté tépünk egy papírt. 

Feledni próbálok és mosolyogni, ide-oda ingatom a fejem. tanácstalanságomban. Nem tudom, hogy mi tévő legyek.

A sötét szoba ismét félelemmel tölt el. Mindig is féltem a sötéttől. Olyankor azt hittem, hogy a szekrényből, ki mászik egy rettenetes szörny és felfal. Később rájöttem, hogy ezek csak a képzeletem szüleményei, de még most is rémiszt ez a gondolat.
A fejemben gúnyos nevetések sora támad egyszerre rám. Először csak halkan, aztán hangosabban, még hangosabban és... felsikoltok. Mintha mind azon nevetnének, hogy mennyire elbánt velem az élet. Olyan gyorsan történik minden. Néha meg kéne állnom és felkiáltani a végtelen magasba:állj!
Végül minden megállna és fellélegeznék egy másodpercre.

Zihálva szökkenek fel a padlóról és a lámpa kapcsolója elé ugrok, s fény gyúl az egész szobában. Megkönnyebbülve sóhajtok fel. Világosságnál még inkább szörnyűbb végig tekinteni a hatalmas felforduláson.
Végtagjaimat mozdítom a fehérre festett tölgyfa ajtó felé. Rögtön utat nyitok magam előtt a fürdőszobába. Félve tipegek a tükör elé, s lassan mérem végig magam. Szám elnyílik, sikítani szeretnék a látványtól és sírni, de feleslegesen, könnyeimet már rég elpazaroltam. Lábaim megremegnek.

Az arcomat vércseppek borítják, nyakam tele van apró lyukakkal, hajam szanaszét meredezik, mintha szénakazal lenne. Ujjaim remegnek miközben a csapot próbálom megnyitni. A combig érő pólóm színe csak pár helyen maradt az eredeti, hiszen már száradó vérem teríti be azt is. Idegesen dugom mancsaimat a víz sugár alá, majd arcomra fröcskölöm.
Szemem kitágul, mikor újra a tükörre vetődik tekintetem.
-Még szörnyűbb, mint eddig.-morgok orrom alatt, miközben kezemmel beletúrok csapzott, kócos hajamba.
Megdermedek egy pillanatra. Csendben állok, mozdulatlanul, úgy érzem, mintha valaki figyelne. Óvatosan elnézek vállam felett, de csak én vagyok a fürdőben. Egyedül.
Időbe telik mire levakarom bőrömről a vért, majd egyenest indulok vissza a szobába. Az ablakból bámulom a külvilágot. Tekintetem átsiklik a gyönyörű éjszakai táj felett. A Holdat sűrű, szürke mogorva felhők takarják el. Ez szívem is sötétségbe űzi ismét. Kezem a hűvös üveghez érintem, s egy gondolat fogalmazódik meg bennem: mihez kezdek most? 
Mit is tehetnék? Arra várok, hogy megmentsen, de ha egyszer ő az akitől most a legjobban rettegnem kell. Ez az érzés magához láncol és nem enged, mint egy őzt a ketrec.

A fal felé fordulok, s szemem, a lassan 2 órát ütő órára irányul.
Fejem megrázom, múlnak a percek, mire el tudom magamban dönteni, hogy nem vagyok álmos, sőt inkább ennek az ellenkezője. A lépcsőt megcélozva igyekszek le az alsó szintre.

***

Az üvegajtót átlépve, ami a szabadba vezet, magcsap egy hűs mégis gyengéd fuvallat. Bele kap hajamba és meglengeti pólómat. Hirtelen kiráz a hideg.
Nesztelen szedem lábaimat a part felé.

Mikor a homokba érek, mintha csak mocsárba merészkednék, rögtön bele süpped a lábam. Haladok tovább, előre, majd lassan leereszkedek, végül leülök.
A magas égre szegezem a tekintetem és kérően kezdek nézni. Tudom, hogy valaki figyel rám és meghallgatja imám: Kérlek! Engedd, hogy vele maradhassak.
Halkan felsóhajtok, meredek magam elé szótlanul.
Elbújni nem fogok, mert megtalálna. Elfutni nem fogok, mert elkapna.
Vetek egy gyors pillantást jobbra, majd balra.

Itt ül mellettem. Már meg sem tudok ijedni. Szemei az enyémbe fúródnak. Karjait erősen körém fonja és magához húz, mintha csak egy rongybaba lennék és én csak tűröm.
Nem tudok kitörni. Vagy mert nem akarok.
Egy elfojtott, mély érzelem. Nem kapok levegőt.
Minden olyan más.
Lassacskán megnyugszom és elmúlik a kétségbeesés érzése a szívemből. Gyengéd kezei azonban nemsokára elengednek. Szemei a nyakamon éktelenkedő ügyetlen kötésre tévednek. Arca pedig eltorzul. Könnyek csordulnak le arcán, hirtelen feláll és tesz pár lépést hátra, majd elfordul tőlem. Félek. Mi fog történni ha újra itt hagy? Ha elmegy és még csak azt se tudom, hogy hova? Nem bírom, utána futok és átölelem.

Fekete szemöldökei közt mély ránc jelenik meg, mintha kés pengéje metszett volna homlokába.
-Olyan ez, mint egy rossz játék.-mondja és ismételten eltol magától.-Miért csinálsz úgy mintha minden rendben lenne? Mégis hogy nem gondolsz bele abba mit tettem az éjjel? Meg is halhattál volna.
Hangja egyre feszültebbé kezd válni. Nem merek ránézni. Egyszerűen nem megy.
-Mi lesz akkor... Akkor mit fogsz csinálni, ha újra és újra megtámadlak?
Szeretnék válaszolni, de akárhányszor megpróbálok a hangom el-el csuklik.

Alighogy elveszett szemem elől, fájdalmas hiányérzet lepett meg, próbáltam felidézni vonásait, hogy legalább ilyenképpen magam mellett tartsam őt, ám képe pislákolt, nem vált meggyőzővé, s megint meglepett a felismerés, mennyire szeretem.

/Vavyan Fable/

Kritika

Sziasztok. Kaptam egy kritikát a blogról és úgy döntöttem, hogy meg mutatom nektek :DD Ha ti nem vagytok, nem jutok el idáig. Köszönöm a sok sok támogatást  <33
Ti vagytok a legjobbak...:3
Millió puszii: Patrícia

link itt

• Tartalom: 10/10 Igaz, hogy nem olvastam el az egészet, csak az elejéből, végéből és innen-onnan egy-két részt, de amit olvastam hát azt kell mondjam ....... imádtam! Örültem a trailereknek is, ami által jobban megismerhető lett a blogod, annak szereplői és története. Nagyon ügyes vagy. Tetszik, hogy részletezed ki mit érez, ezáltal jobban át tudtam élni a történéseket. Kevés blog van, amit nagyon szeretek és aminek az írójára felnézek és te ide tartozol. Remek! 

• Kinézet: 10/10 Engem levettél a lábamról. Nekem iszonyatosan tetszik a fejléc is és az egész blog összhatása. Valamiért csak imádom. Szerintem beleszerettem,. :D 

• Szereplők:  A szereplő választás is nagyon jó. A főszereplők összeillenek és egyszerűen nem találtam hibát semmiben. :)

• Egyszerűen nem tudtam belekötni semmibe, bármennyire is szerettem volna. Nekem nagyon bejött a blogod és csak annyit tudok mondani, hogy így tovább! Biztos, hogy olvasni fogom, amint időm engedi. :) 

Előzetes

Sziasztok. Úr isten,el sem hiszem. 17500 megtekintés és 55 feliratkozó :DD Annyira hálás vagyok. Nagyon nagyon szépen köszönöm a sok támogatást, nem tudok eléggé hálás lenni nektek. 

Amint a címből is olvashatjátok megint nem az egész résszel jöttem. :(( Remélem azért kapok komikat és feliratkozókat :)) További szép napot. 

Sok sok puszii: Patrícia

***

zene: itt

Meredten bámulom a kitárt erkélyajtót. A szél néha meg-meg lengeti a vékony függönyt. 

Csak nézem és epedve várom, hogy ő ott legyen, de tudom, hogy nincs ott. Észre se veszem, hogy eközben az elapadt könnyeim ismét utat törtek. Arcom a tenyerembe süllyesztem. 

Szemeim égnek a sok sírástól. Pont ettől féltem. Hogy ő elmegy és ki tudja mikor tér vissza. 

Lábaim felhúzom. 

A csend körül ölel és az ad védelmet számomra, de az életem még sem ragyogja be. 

El-el bámészkodok a sötét szobában. Ezer és ezer gondolat fut végig az agyamon, amikre nem is koncentrálok igazán. 

Láthatatlan falakat húzok magam köré.

Ha csak egy őrült percre is, de vissza gondolok arra az éjszakára, amikor ajkunk eggyé vált és úgy illeszkedett egymáshoz, mint legó darab. 

Ezen mosolyognom kéne, ehelyett ajkam lefelé biggyesztem és ismét keserves sírásban török ki. 

A szívem teljesen össze szorul. Amit érzek az kifejezhetetlen., viszont a szerelemmel szemben áll, nyomaszt és nincs helye az örömnek. Csak a félelem az ami maradt. Félek, hogy...

Gondolataim olyan gyorsan szakadnak meg, mint ahogy ketté tépünk egy papírt. 

Feledni próbálok és mosolyogni, ide-oda ingatom a fejem. tanácstalanságomban. Nem tudom, hogy mi tévő legyek. 

XVIII. rész

Sziasztok. Megkaptam ma a füzetem. Ahogy tegnap írtam meg is hoztam a teljes részt. Sokat nem fűznék hozzá sokat, csak annyit jó kellemes olvasást és kérlek titeket kommenteljetek :)) További szép napot mindenkinek!
Puszii: Patrícia

***
zene: itt

Az óra monoton hangon kattog a falon. Egy vékony lepedő amivel betakarózva fekszek az ágyban. Minden egyes másodperccel lejjebb csukódik a szemem s már öntudatlan állapotban pihenek. Teljes csend vesz körbe.
Hamarosan a kilincs kattanása ver zajt a szobába. Zayn lép be rajta. Szemeim rögtön kipattannak és éppen ülnék fel, amikor a kezével int, fejét pedig megrázza, így a helyemen maradok.
Megjelenése furcsa, de mit sem törődve ezzel sétál lassan az ágy mellé, majd leül. Tekintetét az enyémbe fúrja.
-Jó éjszakát.-szól felém kissé rekedtes, férfias hangján.

Ajka ezúttal nem lassan, hanem gyorsan csap le az enyémre. Gyengédsége eltűnt. Vadul és szenvedélyesen csókol. Az egész testem beleremeg. Kezem tarkójára vezetem, míg az ő tenyere csípőmet simogatja. Alig veszem észre, hogy már percek óta nem tudunk elszakadni egymástól. Mesébe illő helyzet. Vele gyorsan repül az idő.
Végül ő szakítja meg kettőnk közt a csókot, majd elduruzsolja lágyan, hogy most már tényleg aludjak.
Arcomból eltűri a kósza tincset és végig simít arcomon. Homlokomra lehel egy puszit, borostája csiklandozza bőröm, mire akaratlanul is felnevetek. Zayn arcán is előbújik egy féloldalas mosoly.
Feltápászkodik mellőlem és hátrálni kezd az ajtó felé, de szemét addig nem veszi le rólam, míg el nem hagyja a szobát. Mintha azt hinné, hogy eltudnék menekülni.
Alig, hogy elmegy szemeimre vissza zuhannak a nehéz téglák. Már azt veszem észre, hogy álmodom.

Egy kisebb csattanásra ébredek meg a sötét éj leple alatt. Szemeimet megdörzsölve dőlök neki a háttámlának. Kócos hajam szinte a plafon felé nyúlik.
Remegő lábakkal kelek ki a puha ágyból, szívem mélyén félve. Az ajtót halkan nyitom ki, s a sötétben elindulok valamerre. Az orromig se látok ezért kezeimet magam elé nyújtva tapogatózok. Ahogy bizonytalanul lépkedek mezítláb, a padló alattam nyikorog, közben már lassacskán a szívroham kerülget. A konyhából idáig felhallatszik a kakukkos óra hangos ketyegése. Tik-tak, tik-tak, tik-tak, majd ezt egy másik hang követi, s sikolyom próbálom magamba fojtani az ijedségtől. Ismét az a csattanás ami felébresztett álmomból.

Reszkető végtagokkal, s apró lépésekkel baktatok az emeleten föl-alá. Úgy döntök, hogy inkább szépen visszamegyek a szobámba. Mikor benyitok, akkor kapok észbe, hogy én be se csuktam az ajtóm és ez egyáltalán nem az én szobám. A hold fénye árasztja el az egész szobát. De bár ne látnám amit látok. Az ágy teljesen felforgatva, szét szaggatva a lepedő és a párna. Az éjjeli szekrényről leverve a lámpa, az pedig darabokra törve hever a padlón. A ruhás szekrény feldöntve, a ruhák szanaszét szórva mindenhol. Megrémít a látvány.
Zayn a szoba közepén, a szőnyegen fetreng. A pólója felszakajtva az oldalán. Őrjöng és forgolódik. A hold fénye megcsillan szemfogain.

Akaratlanul is közeledni kezdek felé, s mire észbe kapok, ott térdelek mellette, bámulom míg ő szenved. Puha ajka mostanra kiszáradt, hatalmas csillogó szeme beesett lett, ragyogó fénye elveszett csak a hűvös, dühös tekintet az ami megmaradt. Bele túrok izzadságtól nedves hajába, s csuklóm nyújtom szájához, de ő felmordul és olyan erősen lök el magától, hogy hátra vágódok. 

-Nem!-üvölt.-Még egyszer nem okozok neked fájdalmat.

-Ezzel okozol nekem fájdalmat. Nem hagyod segítsek.-motyogok alig hallhatóan, közben fejem rázom lefelé hajtva, de ő mégis felfigyel szavaimra. 

Értetlen tekintete fúródik az enyémbe, de még mindig szenved, kínozza az éhség a testét. 

Hányszor mentett már meg? Viszonozni akarom azt a sok szívességét.

Lassan kúszom el az éjjeli szekrényig. Kezembe akad egy padlóról felszedett méretes összetört üvegdarab. Ujjaim közé ragadom a hegyes tárgyat. 

Tudom, hogy mit teszek és hogy mit akarok tenni. 

Lüktető eremhez szorítom és kezdem végig húzni rajta, végig Zayn-t nézem. Felszisszenek a fájdalomtól, de elhessegetem ezt az érzést. remeg a kezem és kibuggyan vöröslő vérem, ami már a padlót is áztatja. Zayn mellé mászok. A vérem szagát mélyen beszívja, teljesen megbolondítja, keze ökölbe rándul, mint aki hirtelen akarna lecsapni védtelen áldozatára. Az éhsége csak még jobban fokozódik.

Karom elkapja és teljes erejéből szorítja, hogy már majdnem eltöri.

Pislogok és alig nyitom ki a szemem, hirtelen neki vágódok a szekrénynek. Sikolyom nem is próbálom vissza fogni, olyan hirtelen történik. Feljajgatok párszor. Zayn teljes testével hozzám simul, szeme szikrázik. Csuklóm szorítja a kezébe, majd vállam magasságába emeli. Ajka vészjósló mosolyra húzódik. Nyelve végigszalad  a csuklómon elkenődött véren, majd a nyakam vonalára tér át. Hófehér szemfogait érzem bőrömön. A szívem kalapálása tölti be a szobát, elvegyülve Zayn morgásával. Testem izzad és homlokomon gördül le a verejték. Zayn már nem saját maga, eluralkodik rajta a vámpír énje. 

 Lassan szakítja fel nyakamon a bőrt, s egyre mélyeszti bele fogait. Lábaim azonnal elgyengülnek és összeesnék, ha Zayn nem szorítana a szekrényhez. Könnyeim patakként folynak le az arcomon. Sikítanék a fájdalomtól, de csak pazarolnám a hangom, mivel ő már nem rám figyel és egy árva hang sem merészkedik ki a torkomból. 

Nem törte nagyon magát azon, hogy ellent mondjon a vérnek. Önszántamból adom oda a vérem neki. Hagyhattam volna szenvedni, hagyhattam volna... De mégsem. Én így döntöttem. 

Egyik testrészemről a másikra tér át, fogának nyomait ott hagyva. Egyre jobban fáj amit csinál. Lassan már az egész testem saját vérem borítja be. Kapálózok, nyöszörgök, vergődök és kérlelem, hogy hagyja abba. 

Arca eltorzul, mikor végig néz rajtam. Szeme teljesen elkerekedik, ajkát szólásra nyitná, de nem mer megszólalni. A látvány teljesen lesokkolja. 

Testemből szinte a maradék erőm is ki száll, mintha az életem végét járnám. Térdeim meginognak alattam. Zayn szorítása enyhül és elenged. A szekrénynek dőlve csúszok le a padlóra. A levegőt kapkodva szívom az orromon át. Úgy érzem, a szívem a torkomban dobog. 

Nyakamon valami meleg folyik végig, mire kezem oda kapom. Ujjaim végén látom a vérem, ami lecsöppen a padlóra. 

Zayn a tekintetem keresi, s mikor a szemünk találkozik, hátrálni kezd ijedtem. Háta mögött kapkod azért, hogy megtalálja a réz anyagú kilincset. Ki vágja az erkélyajtót, aminek üvege majdnem eltörik, majd eltűnik a sötét éjszakában. 

Sajnálom!

Elmondhatatlanul sajnálom, hogy ezen a héten nem került fel rész. Ennek az az oka, hogy a füzetet, amibe írom a részeket, elkérte az osztályfőnököm, hogy elolvassa és nem tudta visszajuttatni nekem. Mivel irodalomtanár, ezért nagyon sokat ért hozzá, sőt még verseket ír. Ezért szeretne nekem segíteni. Ha holnap megkapom a füzetem, holnap vagy holnapután mindenképpen felkerül a teljes rész, csak a türelmeteket kérem.
Hatalmas köszönet, hogy ennek ellenére, mégis maradtak olvasók, és csak 3-man iratkoztak le. Remélem több ilyen nem lesz. Még egyszer hatalmas bocsánatkérés...

A rengeteg ölelés és puszii: Patrícia
Ui: ti vagytok a legjobbak <33

Előzetes

Sziasztok drága olvasóim. Meghoztam a 18. rész előzetesét. Úgy veszem észre hogy nem nagyon komiztok, amit nem tudok mire vélni. Nem tetszenek a részek? Próbálom a lehető legjobbat alkotni ígérem! 
Nagyon várom az új olvasókat és kommenteket :)) Amint lehet hozom a teljes a részt! Jó olvasást és kitartás a sulihoz <33
Puszii: Patrícia

***
zene: itt

Egy kisebb csattanásra ébredek meg a sötét éj leple alatt. Szemeimet megdörzsölve dőlök neki a háttámlának. Kócos hajam szinte a plafon felé nyúlik.
Remegő lábakkal kelek ki a puha ágyból, szívem mélyén félve. Az ajtót halkan nyitom ki, s a sötétben elindulok valamerre. Az orromig se látok ezért kezeimet magam elé nyújtva tapogatózok. Ahogy bizonytalanul lépkedek mezítláb, a padló alattam nyikorog, közben már lassacskán a szívroham kerülget. A konyhából idáig felhallatszik a kakukkos óra hangos ketyegése. Tik-tak, tik-tak, tik-tak, majd ezt egy másik hang követi, s sikolyom próbálom magamba fojtani az ijedségtől. Ismét az a csattanás ami felébresztett álmomból.

Reszkető végtagokkal, s apró lépésekkel baktatok az emeleten föl-alá. Úgy döntök, hogy inkább szépen visszamegyek a szobámba. Mikor benyitok, akkor kapok észbe, hogy én be se csuktam az ajtóm és ez egyáltalán nem az én szobám. A hold fénye árasztja el az egész szobát. De bár ne látnám amit látok. Az ágy teljesen felforgatva, szét szaggatva a lepedő és a párna. Az éjjeli szekrényről leverve a lámpa, az pedig darabokra törve hever a padlón. A ruhás szekrény feldöntve, a ruhák szanaszét szórva mindenhol. Megrémít a látvány.
Zayn a szoba közepén, a szőnyegen fetreng. A pólója felszakajtva az oldalán. Őrjöng és forgolódik. A hold fénye megcsillan szemfogain.

***