2013. augusztus 1., csütörtök

XI. rész

zene amit hallgatni kell: ->itt<-

Az órámra pillantok látom, hogy már délután 5 órát mutat. Ideje lenne elkezdeni készülődni.
A fürdőbe lezuhanyzok, hajat mosok. Magamra veszem a köntösöm és beállok a tükör elé. A hajszárítót bedugom a konnektorba és elindítom. Össze-vissza borzolgatom, végül megszárad.Kifésülöm a hajam és bele dobom a többi motyóm közé, a kis fonott kosárba.

A szememre egy kevés festéket kenek. Szemceruzát és szempillaspirált használok. Mikor ezzel készen vagyok ismét a tükörbe nézek. Hihetetlen amit látok.

A szobámban az óra már háromnegyed 7-et üt.
-Lola! Kész vagy?-kiállt Zayn, mire egy kicsit össze rezzenek.
-Egy pillanat.-kiáltok vissza és be sietek a szobámba.
Ledobom a köntöst, egyenesen az ágyra hajítom, egy fehérneműt kapok magamra és kezembe veszem a gyönyörű kék ruhát.
-Lola!-hallom a nevem ismét, de ezúttal ideges hangnemben.
Lassan veszem fel a ruhát, majd a magassarkút. Kicsit nehezen állok meg a sarkakon, így teszek pár lépést a szobába. Párszor megbotlok, de tovább sétálgatok fel-alá. Utoljára vetek egy pillantást a tükörbe és az ajtóm elé sétálok. Kinyitom és kilépek.

Lábujjhegyre ereszkedek és halkan célzom meg a folyosó végéről a lépcsőt. Sarok kopogás nélkül megyek le a fa lépcsőn, a korlátot fogva.
Zayn a konyhában, nekem háttal, a pultnak támaszkodik és rak le  egy poharat, amibe valami pirosas barnás lötty van, majd újra a kezébe veszi és kortyol belőle.
-Lola!-üvölt.-Ha nem jössz én...-lassan fordul meg, de szava elakad és nyel egy nagyot amikor megpillant. A kezében lévő poharat lerakja a pultra és elkezd felém közeledni.

Arca most is titokzatos. Fekete szmokingja tökéletesen áll rajta. Szőke tincse a hajába még most is látható. Kissé borostás arca teszi őt még ellenállhatatlanabbá. Tökéletes. Túl tökéletes.

Elém ér és megragadja a kezem. Tenyerem elveszik az övében. Teszünk pár lépést, majd megforgat a tengelyem körül és elmosolyodik.
-Szóhoz sem jutok.-sóhajt egy nagyot, miközben végig mér tetőtől-talpig.-Mesésen festesz.-bókol.
-Köszönöm.-érzem, ahogy az arcomat elönti a pír.
-Indulhatunk?-néz rám izgatottan és egy apró biccentéssel meg is adom a válaszom.
A telefonját elsüllyeszti a nadrágja zsebében, pénztárcáját pedig a zakója belsejébe tünteti el. Leoltja a konyhában, majd a nappaliban a villanyt és a kijárati ajtóhoz vezet. Miután kimegyünk maga után bezárja kulccsal azt és beledugja a zsebébe, oda ahol a telefonja is van.
Az autóhoz siet és kinyitja nekem az ajtót, mire halványan rámosolygok. Ő beszáll és leül a vezető ülésre. Elfordítja a kulcsot, gázt ad, végül pedig elindulunk. Az eget bámulom az ablakból. Csillagok ezrei ragyognak az éj fekete égbolton. Telihold van.

Az út csendben telik. A távolból már feltűnik London csodálatos fénye. Csodálatos látványt nyújt. A Big Ben és a boltok is ki vannak világítva. A fekete BMW végig halad a főúton, nem állunk meg egészen, egy teljesen kivilágított épületig, ahol rengeteg autó parkol. Zayn befordul az egyik piros Mercedes mellé és leállítja az autót. Nem hagyja, hogy én nyissam ki az ajtót, amint kiszállt, már az én felemen van. Kérdően nézek rá, majd megvonja a vállát és kezét felém nyújtja. Kezem a tenyerébe csúsztatom és kisegít az autóból.
Sok szmokingos és báli ruhás ember ácsorog a fény füzérekkel feldíszített teraszon. Beszélgetnek, cigiznek, Belekarolok Zayn-be és a bejárathoz sétálunk.

Az ajtó kitárul előttünk. Márványból van alattunk a kő. A falak vaj színűek és festmények ékesítik. A csillárokról gyémántok lógnak le. Tátott szájjal sétálok végig, Zayn mellett az előcsarnokon. Egy hatalmas aranyozott ajtó előtt megállunk.
-Név?-kérdezi egy szmokingos őr, akinek a kezében papírok vannak, amin bizonyára a vendéglista szerepel.
-Zayn Jawadd Malik és Lola Analia Blackwood.-felel Zayn, mire az úr egyből keresgélni kezdi a nevet. Mikor megtalálja, három lapozás után, pipát rak a nevünk előtti kis kockába és ki tárja előttünk az ajtót, betessékel minket, majd eltűnik az előttünk elterülő vörös függöny mögött.

Hirtelen ketté válik előttünk a vörös szövet és elénk tárul az egész terem, a végében egy hatalmas színpaddal, előtte kerek asztalokkal, piros terítőkkel és egy virágcsokorral a közepén. Lefele fordított kristály poharakkal, pezsgős üvegekkel, boros üvegekkel, mély és lapos tányérokkal és ezüstözött evőeszközökkel. A falak színe rózsaszínes árnyalatot vesznek fel. Nincs túl nagy hangzavar. Az emberek sétálgatnak egyik asztaltól a másikig, nevetgélne és üdvözlik az újonnan érkezett vendégeket.
Egy széles és kissé meredek lépcső vezet lefele a bálteremig.
-Hölgyeim és uraim! Mr. Zayn Jawadd Malik és Miss Lola Analia Blackwood. -kiálltja el magát hangosan a férfi, mire az összes szem ránk szegeződik.
Szorosabban karolok Zayn-be és elindulunk lefele a lépcsőn.

***

Sziasztok életeim. amint látjátok előbb hoztam a részt, hogy ne a szülinapomon kelljen beírni, ezért arra gondoltam, hogy nem kínozlak titeket. Hogy tetszett a rész? Komizzatok, iratkozzatok fel, írjatok chat-be és iratkozzatok fel. Kövi rész jövő hét péntekre várható, mert szombaton falunap lesz. Addig is puszilok mindenkit. <33 

12 megjegyzés:

  1. Húúú... de imádom!! Valami hatalmas sebességgel hozd a következő részt!!! :DD
    ~K

    VálaszTörlés
  2. remek *-* fél óra alatt átböngésztem a blogot és egyszerűen imádoom *-* :D remekül írsz :):):):)

    VálaszTörlés
  3. wáádejóó <3 boldog szülinapot előre is!!

    VálaszTörlés
  4. Most komolyan várjak jövőhét péntekig ?? :D meg fogok halni :D kibaszott jól írsz (Y) :) és isten éltessen :) :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nyugi nem fogsz meghalni. köszönöm szépen <33

      Törlés
  5. Nagyon jól halad a történet, de én íváncsi vagyok Zayn és a fiuk vámpírságára. Egy kicsit több részlet róluk. Remélem hamar hozod a részt és boldog szülinapot! - D :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm szépen a komit és hogy te is megköszöntöttél :DD ígérem lesz róla több részlet és hozom a részt <3

      Törlés
  6. Áááááááhh..*---* Imádom! Nagyon csodálatosan írsz! Úristen, nem tudok vele betelni. Már vagy harmadszorra olvasom el az elejétől. Annyiraa....ahw....Mint mondtam imádom. Köviiiit *-----* <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Anett. <33 örülök h tetszik neked. hozom a kövit :DD

      Törlés